Hovik bajban

2016. február 19. péntek, 16:36 Pálné Tóth Erika
Nyomtatás
!!!AKTUÁLIS !!!! -2019.május
Kincsem gazdát keres!!

Kincsem egy 4 éves hovawart jellegű keverék kislány kutyus.

Eddig egy hajléktalan nő volt a gazdája, aki finoman szólva sem értékelte ennek a fantasztikus kutyusnak az értékeit, de az alkoholt már annál inkább nagyra becsülte. Évekig Soroksár utcáit járták, a nő egy kocsit tolva maga előtt, Kincsem pedig a lába mellett bandukolt póráz nélkül, nem számított neki hova mennek és az sem ha tűzött a nap vagy ha szakadt a hó, Ő vakon követte volt gazdáját bárhova. A nő sajnos kórházba került, mint később megtudtuk rákos, így került Kincsem ideiglenes befogadóhoz, akinek nagyon köszönjük, hogy gondoskodik erről a csupaszív kislányról, míg eljön érte a végleges gazdija.

Kincsem eleinte félős volt, de ma már megnyílt és készen áll arra, hogy családba költözhessen. Igazi családi kutya, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy idimamájánál gyerekek, kutyusok és cicák veszik körbe. Aki örökbe fogadja Kincsemet egy igazán ragaszkodó, hűséges kutyust kap majd, aki megérdemli, hogy végre boldog élete legyen. ❤️

Kincsem azóta ivartalanítva lett, oltást és chipet is kapott.

Ha szeretnéd, hogy Kincsem a Te kutyusod legyen, Te pedig az Ő egyetlen kincse legyél, hívd a +3630 921 1383 számot!


Je
nézz bele ezekbe a szemekbe...
és gondold meg mielőtt kutyát veszel...kérünk, egy életre vedd !

Időnként bejelentenek hozzánk bajba jutott hovikat.

Ha elveszett a kutyád, vagy befogadnál segítségre szoruló kutyát, jelezd nekünk, amint tudunk segítünk...

Nagyon szomorú, hogy kölyöktől az idős kutyáig tekintet nélkül utcára kerülhet a kutya, ilyen-olyan amolyan okokból.

A kutyában ilyenkor egy világ dől össze, és sok esetben bizony a léte is veszélybe kerül.

Segítsen, aki tud... egy befogadott kutya egy életen át hálás lesz.